Oldal: 39 / 41

Re: Sabal minor

Elküldve: 2018.06.12. 13:42
Szerző: Norbi74
Tegnap délután Néhány erős ember, Alpha (Viktor főmérnök Úr) közreműködésével átültettünk egy sabal minort. Sajnos az eredeti helyét nagyon kinőtte ezért volt szükség a költöztetésére. A föld alatti törzsre voltunk kíváncsiak de szerencsére nem láttuk. Kb 70 cent mélyen sikerült kiszedni tehát az áltörzs ilyen mélységben már nem hatol le a növény hosszú évek óta a helyén volt, és elég idős nagy példány már. A képeken látni, hogy kiterjedt sűrű gyökeret növeszt ezért elég nagy földlabdával ki tudtuk emelni. Vastag húsos gyökerek kevésbé voltak jellemzőek voltak mélyebbre hatoló gyökerek is de a felszín közelében volt a kiterjedtebb gyökérzet. Nagyon napos helyre került, ősszel is remélem hasonló állapotban lesz mint ahogy átültettük. A sok megmentett gyökérnek köszönhetően bizakodó vagyok. A talaj viszonylag száraz volt így is hatan vonszoltuk át emelni néhány másodpercig sikerült.
20180611_182354-918x1632.jpg
20180611_182429-918x1632.jpg
20180611_183936-918x1632.jpg
20180611_190125-918x1632.jpg
Szép példány, nem is igazán illik rá a "minor" név. Ilyen gyökérzettel valószínűleg nem lesz probléma az átültetéssel, bár jobb lett volna valamivel hűvösebb időszakot kivárni vele.(kora tavasz)
Tudom jobb lett volna a felkérés viszont most érkezett. Nagyon jó talajt kapott és mindent ami a gyökeresedéshez kell, a napokban kerül felé árnyékoló és télen fokozett védelmet kap. Az előző helyén már teljesen beárnyékolta egy fenyő, és nagyon szűkös is volt a helye.

Re: Sabal minor

Elküldve: 2018.06.12. 13:59
Szerző: Norbi74
Tegnap délután Néhány erős ember, Alpha (Viktor főmérnök Úr) közreműködésével átültettünk egy sabal minort. Sajnos az eredeti helyét nagyon kinőtte ezért volt szükség a költöztetésére. A föld alatti törzsre voltunk kíváncsiak de szerencsére nem láttuk. Kb 70 cent mélyen sikerült kiszedni tehát az áltörzs ilyen mélységben már nem hatol le a növény hosszú évek óta a helyén volt, és elég idős nagy példány már. A képeken látni, hogy kiterjedt sűrű gyökeret növeszt ezért elég nagy földlabdával ki tudtuk emelni. Vastag húsos gyökerek kevésbé voltak jellemzőek voltak mélyebbre hatoló gyökerek is de a felszín közelében volt a kiterjedtebb gyökérzet. Nagyon napos helyre került, ősszel is remélem hasonló állapotban lesz mint ahogy átültettük. A sok megmentett gyökérnek köszönhetően bizakodó vagyok. A talaj viszonylag száraz volt így is hatan vonszoltuk át emelni néhány másodpercig sikerült.
20180611_182354-918x1632.jpg
20180611_182429-918x1632.jpg
20180611_183936-918x1632.jpg
20180611_190125-918x1632.jpg
Azt a durva életbe ez mekkora! :o Sajnálom, hogy nem tudtam ott lenni.
Igen a képek talán nem is adják vissza. Ott voltál amikor a butiát ültettük át hasonló volt az élmény, nekünk nagyon jó tapasztalat egyébként amikor körbeástam és jött a segítség akkor egy kicsit megrémültek, ráadásul megérkezett Viktor és elkezdett velük még mélyebbre ásatni.

Re: Sabal minor

Elküldve: 2018.06.12. 19:06
Szerző: palmaoazis
Ezt Magyarországrol lett felszedve? Nagyon szép.

Re: Sabal minor

Elküldve: 2018.06.13. 00:45
Szerző: Alpha
Egy közös Barátunkra emléke ez a növény. :cry:

Re: Sabal minor

Elküldve: 2018.06.13. 00:54
Szerző: Alpha
Igen a képek talán nem is adják vissza. Ott voltál amikor a butiát ültettük át hasonló volt az élmény, nekünk nagyon jó tapasztalat egyébként amikor körbeástam és jött a segítség akkor egy kicsit megrémültek, ráadásul megérkezett Viktor és elkezdett velük még mélyebbre ásatni.
A talajszinttől ~2.5 m a legteteje. Szóval, egy igazi csöppség.
A cserepes tartás melletti arányok (többnyire a gyöktörzs 2x-3x nagyobb mint a látható törzs), itt is óvatos duhajok Voltunk. Norbi jóindulatú és tevékeny. Talán ezért is, jobban volt véleményük a segítő Uraknak. Amikor elmondta, hogy mélyebbre kell ásni és nincs "lökdösés". Még picit próbálkoztak. De, eléggé határozottak Voltunk, így azt és úgy csinálták, ahogyan kértük.
Azért csendesen megjegyzem, hogy a munka javát Norbi végezte. :mrgreen:

Re: Sabal minor

Elküldve: 2018.06.13. 05:52
Szerző: palmaoazis
Akkor jó volt a megérzésem. Láttam is már élőben ezt a szép minor jó pár évvel ezelőtt. Akkor még a gazdája mesélte a történetét. Ha jól emlékszem mindig pluszban telelt és volt mellette talán egy szép vulcano is.

Re: Sabal minor

Elküldve: 2018.06.13. 23:57
Szerző: Alpha
Jól emlékszel, volt mellette néhány Chamaerops. Köztük egy igen csinos vulcano.

Re: Sabal minor

Elküldve: 2018.06.14. 20:07
Szerző: palmaoazis
Jól emlékszel, volt mellette néhány Chamaerops. Köztük egy igen csinos vulcano.
Köszönöm a megerősítést. Most lett onnan kiszedve?

Re: Sabal minor

Elküldve: 2018.06.14. 21:18
Szerző: Alpha
Hétfőn.

Re: Sabal minor

Elküldve: 2018.06.14. 21:40
Szerző: palmaoazis
Hétfőn.
Ez idáig ki takarta?még az eredeti helyén volt?

Re: Sabal minor

Elküldve: 2018.06.15. 06:29
Szerző: Alpha
Igen, ott vannak.
Az első pár évben Norbi segített a takarásban.

Re: Sabal minor

Elküldve: 2018.06.15. 23:17
Szerző: Bis
Gyönyörű ez a Sabal. Gratulálok hozzá Norbi, meg Viktor, nem semmi meló lehetett ezt átültetni. Szerintem Öcsi is büszke rátok!

Re: Sabal minor

Elküldve: 2018.07.01. 20:38
Szerző: Alpha
Egy kicsi példány kapott nagyobb lakhelyet. Jól látható a gyöktörzs és az arányok.
a1a.jpg
Sabal minor
a1a.jpg (531.89 KiB) Megtekintve 13477 alkalommal
a1b.jpg
Sabal minor 2
a1b.jpg (442.43 KiB) Megtekintve 13477 alkalommal

Re: Sabal minor

Elküldve: 2018.07.02. 21:06
Szerző: palmaoazis
Valóban, ezt én is tapasztaltam a minoroknál. Itt már nagyon nem volt talaj,ráfért az átültetés.

Re: Sabal minor

Elküldve: 2018.07.03. 04:51
Szerző: Alpha
Valóban, ráfért a nagyobb cserép.
Általában dupla akkora átmérőbe költöztetjük őket. 2 év alatt nőtte ki.

Re: Sabal minor

Elküldve: 2018.11.15. 20:45
Szerző: wintermantel
Sziasztok!

A Sabal Minorom rendszeresen virágzik és termést is hoz. Kint telel, a leghidegebb időben fátyolfóliás takarást kap. Fagysérülés ritkán minimális mértékben szokott lenni rajta, de többnyire semmi károsodás nem éri. Idén két hullámban virágzott. Korábbi években a magok nem jutottak ilyen érettségi szintig. Most kékül, lilul itt-ott. Arra gondoltam, hogy az első fagyoktól megvédem a termést, hátha beérne több. Valakinek sikerült kint csíraképes magot termelni belőle?
IMG_20181109_154058.jpg
IMG_20181109_154058.jpg (748.17 KiB) Megtekintve 12242 alkalommal
IMG_20181109_153944.jpg
IMG_20181109_153944.jpg (872.41 KiB) Megtekintve 12242 alkalommal
IMG_20181109_154039.jpg
IMG_20181109_154039.jpg (903.96 KiB) Megtekintve 12242 alkalommal

Re: Sabal minor

Elküldve: 2018.11.18. 05:32
Szerző: Alpha
Igen.
Sőt, már a zöld magból is sikeres volt a csíráztatás. Amikor elkezd aszalódni a gyümölcshús, onnan már jó lehet a termés is.
Nálunk (takart részen) a lehulló magok is szép számban kikeltek.

Re: Sabal minor

Elküldve: 2019.02.10. 14:20
Szerző: unartis
Igen.
Sőt, már a zöld magból is sikeres volt a csíráztatás. Amikor elkezd aszalódni a gyümölcshús, onnan már jó lehet a termés is.
Nálunk (takart részen) a lehulló magok is szép számban kikeltek.
Nagyon jó, strapabíró növények. :)
Nagyon lassan nőnek, Norbitól kaptam már vagy 6 éve magot, amit bőszen el is vetettem, most van kb fél tucat 3-4 leveles Sabal minorom, irtó lassan nőnek, de strapabírók, ez nagyon tetszik. Fél tucatnál több is volt. A tavalyi, kert végi belvíz elvitt néhány magoncot a bambuszos mellett, ott volt rajtuk a jeges víz február végén, március elején. Azok a magoncok, túlélték az előző (2016-2017-es) kemény telet, másfél hónapig a talajba fagyva, északias fekvésben. csak a jeges belvíz ártott nekik, az tett be :oops: .

Re: Sabal minor

Elküldve: 2019.02.10. 14:22
Szerző: unartis
Sziasztok!

A Sabal Minorom rendszeresen virágzik és termést is hoz. Kint telel, a leghidegebb időben fátyolfóliás takarást kap. Fagysérülés ritkán minimális mértékben szokott lenni rajta, de többnyire semmi károsodás nem éri. Idén két hullámban virágzott. Korábbi években a magok nem jutottak ilyen érettségi szintig. Most kékül, lilul itt-ott. Arra gondoltam, hogy az első fagyoktól megvédem a termést, hátha beérne több. Valakinek sikerült kint csíraképes magot termelni belőle?
IMG_20181109_154058.jpg
IMG_20181109_153944.jpg
IMG_20181109_154039.jpg
Nagyon jól néz ki! Gratulálok hozzá! ;)

Re: Sabal minor

Elküldve: 2019.02.10. 14:27
Szerző: unartis
Tegnap délután Néhány erős ember, Alpha (Viktor főmérnök Úr) közreműködésével átültettünk egy sabal minort. Sajnos az eredeti helyét nagyon kinőtte ezért volt szükség a költöztetésére. A föld alatti törzsre voltunk kíváncsiak de szerencsére nem láttuk. Kb 70 cent mélyen sikerült kiszedni tehát az áltörzs ilyen mélységben már nem hatol le a növény hosszú évek óta a helyén volt, és elég idős nagy példány már. A képeken látni, hogy kiterjedt sűrű gyökeret növeszt ezért elég nagy földlabdával ki tudtuk emelni. Vastag húsos gyökerek kevésbé voltak jellemzőek voltak mélyebbre hatoló gyökerek is de a felszín közelében volt a kiterjedtebb gyökérzet. Nagyon napos helyre került, ősszel is remélem hasonló állapotban lesz mint ahogy átültettük. A sok megmentett gyökérnek köszönhetően bizakodó vagyok. A talaj viszonylag száraz volt így is hatan vonszoltuk át emelni néhány másodpercig sikerült.
20180611_182354-918x1632.jpg
20180611_182429-918x1632.jpg
20180611_183936-918x1632.jpg
20180611_190125-918x1632.jpg
Norbi, Gratulálok, szép meg termett növényed van! :D Jó nagy munka volt, megdolgoztatok vele, remélem most rendben telel az új helyén. ;)