Oldal: 238 / 260

Re: Trachycarpus fortunei

Elküldve: 2020.05.07. 03:06
Szerző: Alpha
Úgy tünik a fortuneimnek annyi! Ma kimentem a viharos időben az udvarra és feltűnt, hogy a szélben furcsán mozog a növény törzse. Megvizsgáltam a gyökérzetét és bár sok gyökere van, a gyökerek közé az egyik ujjamat benyomva egy üreget találtam. Hogy pontosan milyen nagy az üreg, azt nem tudtam megállapítani, de úgy tűnt, hogy az egész belső része üreges. A tetejét nem értem el. Furcsa, mert kitakarása óta már három levelet kinyomott. Eddig évente csak hat levelet hozott, most meg már a felét letudta. A virágzás pedig lehet, hogy ugyan csak a végét jelzi. Most egy bot segítségével kitámasztottam, hogy ki ne törje a szél. Szerintetek mitől lehet?
Jó lenne egy kép.
Többünknél előfordult, hogy rágcsáló befészkelte magát télire a takarásba, ott is a növény alá, illetve a gyökereket fogyasztották. Emellett, a gyenge telek hatására Nálunk is megjelennek a pálmákra specializálódott kártevők is.
Cserepeseknél és babanövényeknél lehet komoly probléma. A Te növényed már szép méretű, vélelmesen túlél egy kisebb "támadást".

Re: Trachycarpus fortunei

Elküldve: 2020.05.07. 05:55
Szerző: Dobakvasas
Sziasztok,
egy kis segítséget szeretnék kérni Tőletek.
Mi lehet a gond ?A telet a garázsban töltötte de már egy ideje kint van. Gondoltam majd a friss levegő és a nappali meleg helyre kapja, viszont így sem nagyon akar. Víz hiány? Vagy esetleg valami más? Az alsó leveleket még meg is érteném de mind ilyen.
Amibe van nem hinném hogy kicsi, tavaly lett beültetve oda, de ha segít a kiültetés is szóba kerülhet.

Előre is köszönöm...
Nem igazán látom, hogy mivel van problémád. Első ránézésre teljesen normálisnak néz ki. A levélvégek száradása nem szokatlan jelenség a teleltetést követően.
Köszönöm, azt gondoltam/olvastam már itt tőletek hogy a levelek száradása normálisnak mondható ami viszont furcsa nekem hogy az összes levélen van ilyen "nyom". A régi leveleken teljesen érthető viszont azon ami még ki sem bújt azon kissé aggasztónak tűnt nekem. Tavaly tavasszal ugyanígy kezdte a másik Trachyc is és végül teljesen elszáradt. Igaz Ő kint töltötte a telet egy kerámia dézsában a teraszon.
Egyet szeretnék felnevelni végre :D

Re: Trachycarpus fortunei

Elküldve: 2020.05.07. 12:11
Szerző: MOSAIC
Úgy tünik a fortuneimnek annyi! Ma kimentem a viharos időben az udvarra és feltűnt, hogy a szélben furcsán mozog a növény törzse. Megvizsgáltam a gyökérzetét és bár sok gyökere van, a gyökerek közé az egyik ujjamat benyomva egy üreget találtam. Hogy pontosan milyen nagy az üreg, azt nem tudtam megállapítani, de úgy tűnt, hogy az egész belső része üreges. A tetejét nem értem el. Furcsa, mert kitakarása óta már három levelet kinyomott. Eddig évente csak hat levelet hozott, most meg már a felét letudta. A virágzás pedig lehet, hogy ugyan csak a végét jelzi. Most egy bot segítségével kitámasztottam, hogy ki ne törje a szél. Szerintetek mitől lehet?
Jó lenne egy kép.
Többünknél előfordult, hogy rágcsáló befészkelte magát télire a takarásba, ott is a növény alá, illetve a gyökereket fogyasztották. Emellett, a gyenge telek hatására Nálunk is megjelennek a pálmákra specializálódott kártevők is.
Cserepeseknél és babanövényeknél lehet komoly probléma. A Te növényed már szép méretű, vélelmesen túlél egy kisebb "támadást".
Hát egy vakondunk van. Az szokott túrni a pálmák mellett. Télen a phoenix takarásban is látom a nyomát. Lótücsök elvileg nincs, nyomát nem láttam. Majd próbálok fotót csinálni. Átvizsgálom a pálma körül a földet mélyebben is.

Re: Trachycarpus fortunei

Elküldve: 2020.05.07. 16:14
Szerző: Zoly

Húha, kezdek aggódni. Nálam is folyamatosan túr egy vakond. Tavaly kiszedtem most jött egy másik.
Talán ő csinálhatta? Sok túrással széttépte a gyökereket?

Re: Trachycarpus fortunei

Elküldve: 2020.05.08. 00:10
Szerző: MOSAIC
Szerintem nem vakond csinálta. Még van egy tippem: lótücsök.

Re: Trachycarpus fortunei

Elküldve: 2020.05.08. 03:15
Szerző: Alpha
A vakond ragadozó. Nem igazán érdekli a növények gyökere.

Re: Trachycarpus fortunei

Elküldve: 2020.05.08. 03:31
Szerző: Alpha
Köszönöm, azt gondoltam/olvastam már itt tőletek hogy a levelek száradása normálisnak mondható ami viszont furcsa nekem hogy az összes levélen van ilyen "nyom". A régi leveleken teljesen érthető viszont azon ami még ki sem bújt azon kissé aggasztónak tűnt nekem. Tavaly tavasszal ugyanígy kezdte a másik Trachyc is és végül teljesen elszáradt. Igaz Ő kint töltötte a telet egy kerámia dézsában a teraszon.
Egyet szeretnék felnevelni végre :D
A teleltetés során a szövetek közötti folyadék mozgás csökken. Ez a levélvégek száradását is tudja eredményezni. Ha túl sokat locsolsz az pedig a gyökerek rothadását eredményezi. akkor is csökken a folyadék felvételi képesség, az viszont kiterjedt, erőteljes levélszáradásban nyilvánul meg.
A cserépben teleltetés nyílt térben azért okozhatta a növény pusztulását, mert átfagyott a földje, ezzel nullára csökkentve a felvehető víz mennyiségét, illetve a gyökér teljes átfagyását okozza, ami a rostszálak szétrepedését okozza. Mindkét tényező a növény tavaszi vízfelvételét teszi semmisé a Nap pedig kiszárítja.
A pluszos hőmérsékletű térben való teleltetés enyhén nyirkos talajban lenne ideális. De, a száraz talaj csak levélvesztéssel jár, míg a túl nedves a fentiekben leírtál.
A kiültetett növényeknél jelentős talajhő feláramlás van és a gyökérzet leér a fagyhatár alá. Ezért célszerű a friss ültetésű növények valamiféle védelme az első pár telükön.
Megnyugtatlak, szívós kis életek a pálmák, kis odafigyelés mellett simán tarthatóak. ;)

Re: Trachycarpus fortunei

Elküldve: 2020.05.08. 15:25
Szerző: Zoly
A vakond ragadozó. Nem igazán érdekli a növények gyökere.
Ez ok., de mi van ha szétkaparja a gyökereket mert ott vannak a rovarok?
Ez nem egy lehetséges verzió?

Re: Trachycarpus fortunei

Elküldve: 2020.05.08. 20:02

Köszönöm az infót . Akkor mindenképpen jól döntöttem hogy idén télen nem maradt kint. Az első telt akkor jól vette bár nem kiabàlnàm el. A kiültetès nagyon foglalkoztat gondolom ő már elég nagy hozzá. ..

Re: Trachycarpus fortunei

Elküldve: 2020.05.08. 21:24
Szerző: Alpha
A vakond ragadozó. Nem igazán érdekli a növények gyökere.
Ez ok., de mi van ha szétkaparja a gyökereket mert ott vannak a rovarok?
Ez nem egy lehetséges verzió?
Őszintén megvallom, nem férek be egy vakond járatába, így nehéz "megbeszélnem" velük a "munkamódszereikről". :oops:
Mindenféle tudományos műsorokból, és az olvasottakból próbáltam információt szerezni. Az eredmény: nincs kizárva, hogy ásás közben megsérti a gyökereket. Amit láttam filmben (talán NG), a gyökér belógott a járatba, bár az lehetett későbbi benövekedés is..
Nálunk csak, a gyepnek nevezett valamit, túrta fel vakond. Óvatosan kiemelve elköltöztettem 3 példányt (vagy egyet háromszor :lol: ).

Re: Trachycarpus fortunei

Elküldve: 2020.05.08. 21:28
Szerző: Alpha
[Köszönöm az infót . Akkor mindenképpen jól döntöttem hogy idén télen nem maradt kint. Az első telt akkor jól vette bár nem kiabàlnàm el. A kiültetès nagyon foglalkoztat gondolom ő már elég nagy hozzá. ..
Van itt olyan Kolléga, Aki eleve szabadföldben neveli a magoncokat.
A kezdeti időkben nem igazán volt, hozzáférhető áron, nagyobb növény. Mi is ültettünk ki 5-7 cm törzsméretű babát.
Ebből kiindulva, kiültethető.

Re: Trachycarpus fortunei

Elküldve: 2020.05.08. 23:03
Szerző: Bis

Őszintén megvallom, nem férek be egy vakond járatába... Óvatosan kiemelve elköltöztettem 3 példányt (vagy egyet háromszor :lol: ).
:P :lol: :lol:
Kedves Don, ez nagyon jó, sokáig nevettem rajta! ;)

Én ezt szoktam használni:
https://elriasztok.hu/termek/karbid-granulatum-bros/
többnyire arra jó, hogy átköltöztetem egy időre a vakonduraságot a kert egyik végéből a másikba. :)

Re: Trachycarpus fortunei

Elküldve: 2020.05.10. 17:52
Szerző: kenand
Az gondolkodtam-mivel a termős kínai kenderem még csak most bimbózik- 2 fiú meg már el is virágzik feladok egy hírdetést mivel ilyeneket szoktam olvasni:
"Díjnyertes kannal fedezést vállalok!" :) :) :)

Re: Trachycarpus fortunei

Elküldve: 2020.05.10. 21:03
Szerző: Zoly
Az gondolkodtam-mivel a termős kínai kenderem még csak most bimbózik- 2 fiú meg már el is virágzik feladok egy hírdetést mivel ilyeneket szoktam olvasni:
"Díjnyertes kannal fedezést vállalok!" :) :) :)
Az én csajszi trachym is vágyik egy kanos trachyra.
Ha valaki tudna segíteni megköszönném. Sikeres nász esetén küldenék magokat

Re: Trachycarpus fortunei

Elküldve: 2020.05.12. 10:32

Gondolom nincs kedved autózni (kicsit messzebb laksz) ?
Mert szívesen adok porzós virágot.....max posta jöhet még szóba...

Re: Trachycarpus fortunei

Elküldve: 2020.05.12. 13:23

Mert szívesen adok porzós virágot.....max posta jöhet még szóba..

Re: Trachycarpus fortunei

Elküldve: 2020.05.16. 14:21
Szerző: Zoly
Az gondolkodtam-mivel a termős kínai kenderem még csak most bimbózik- 2 fiú meg már el is virágzik feladok egy hírdetést mivel ilyeneket szoktam olvasni:
"Díjnyertes kannal fedezést vállalok!" :) :) :)
Az én csajszi trachym is vágyik egy kanos trachyra.
Ha valaki tudna segíteni megköszönném. Sikeres nász esetén küldenék magokat
Gondolom nincs kedved autózni (kicsit messzebb laksz) ?
Mert szívesen adok porzós virágot.....max posta jöhet még szóba...
Megtörtént a porzás. Kézzel rámorzsolgattam.
Egyet tegnap délelőtt. Este volt egy kis eső. Ma reggel ismétlés. Holnap még egyszer.
Remélem nem volt túl késő mert a déli oldal felé eső virágok kezdtek potyogni. az északi felén lévők még nem.
Trachy virag 2.jpg
Trachy virag 2.jpg (380.65 KiB) Megtekintve 7763 alkalommal
Trachy virag 1 másolata.jpg
Trachy virag 1 másolata.jpg (551.48 KiB) Megtekintve 7763 alkalommal

Re: Trachycarpus fortunei

Elküldve: 2020.05.16. 19:07
Szerző: kenand
Reméljük, küldöd majd a sikeres magfotókat :)

Re: Trachycarpus fortunei

Elküldve: 2020.05.18. 16:19
Szerző: Zoly
Reméljük, küldöd majd a sikeres magfotókat :)
kb hány nap/hét után látható az eredmény hogy sikeres volt-e a porzás?

Re: Trachycarpus fortunei

Elküldve: 2020.05.18. 21:06
Szerző: kenand
Kell neki idő, de a mi megköt az nem hullik le, és elkezd nőni.