Oldal: 35 / 47

Re: Télálló kaktuszok

Elküldve: 2017.12.02. 06:03
Szerző: unartis
Akkor valóban érdemes talajjavításban gondolkodni, a tápoldatozás ilyen sok növénynél nehéz lenne, a jó táptalajt meg nem helyettesíti semmi. ;)
Már hoztam is jó pár talicskányi jó homokos földet, amit bele fogok keverni tavasszal a kőkerti talajba, az utcánkban járdafelújítás zajlik éppen, a régi cementlapok alól kiszedték a homokos földet, abból hordtam be, laza is, illetve van benne tápanyag is. ;)

Re: Télálló kaktuszok

Elküldve: 2017.12.17. 07:06
Szerző: unartis
Hiánypótlással kezdeném, mert ezt még nem osztottam meg veletek :oops: :
Idén december elején(3.-án) anyukámnál jártunk, ott van az első kertem, ott kezdtem még 1999-ben a működésem télálló kaktuszok területén. Hoztam néhány fotót, Idén nálunk akkor esett le az első hó:

Kép az egész kertről, ami nem túl nagy, 4X8 méteres előkert
20171203_082353.jpg
eleki kert
20171203_082353.jpg (586.9 KiB) Megtekintve 8217 alkalommal
Cylindropuntia leptocaulisnak elfagyott a gyökere(legalább is megszűnt a kapcsolat szártagok és a gyökerek között), mert tavasszal nem indult be, de éltek a hajtásai tavasszal,mert a levágott szártagokat meg tudtam gyökereztetni. Igazából kiszáradt a rajta hagyott szártag, nem elfagyott. Nem volt olyan hideg idő a télen, csak hosszú tél.
20171203_082437.jpg
20171203_082437.jpg (635.25 KiB) Megtekintve 8217 alkalommal
Cylindroputia imbricata immár nagykorú, 1999-ben lett dugványozva:
20171203_082442.jpg
20171203_082442.jpg (576.45 KiB) Megtekintve 8217 alkalommal

Re: Télálló kaktuszok

Elküldve: 2017.12.17. 07:31
Szerző: kurdilaci
Hiánypótlással kezdeném, mert ezt még nem osztottam meg veletek :oops: :
Idén december elején(3.-án) anyukámnál jártunk, ott van az első kertem, ott kezdtem még 1999-ben a működésem télálló kaktuszok területén. Hoztam néhány fotót, Idén nálunk akkor esett le az első hó:

Kép az egész kertről, ami nem túl nagy, 4X8 méteres előkert
20171203_082353.jpg
Cylindropuntia leptocaulisnak elfagyott a gyökere(legalább is megszűnt a kapcsolat szártagok és a gyökerek között), mert tavasszal nem indult be, de éltek a hajtásai tavasszal,mert a levágott szártagokat meg tudtam gyökereztetni. Igazából kiszáradt a rajta hagyott szártag, nem elfagyott. Nem volt olyan hideg idő a télen, csak hosszú tél.
20171203_082437.jpg
Cylindroputia imbricata immár nagykorú, 1999-ben lett dugványozva:
20171203_082442.jpg
Látványos képek Zoli! Előkertnek nem is kicsi az a terület. Nyilván a mostani télálló kerteddel nem versenyezhet...

Re: Télálló kaktuszok

Elküldve: 2017.12.17. 07:42

Szia Laci!

Valóban nem rosszak a méretei, de a nagyobb növényekből egy ekkora területen kevés fér el. A mostani, csongrádi terület 2X akkora mint ez a régi.

Re: Télálló kaktuszok

Elküldve: 2018.03.31. 17:11
Szerző: Ádám
IMG_9157x.jpg
IMG_9157x.jpg (937.4 KiB) Megtekintve 7979 alkalommal
IMG_9219x.jpg
IMG_9219x.jpg (804.8 KiB) Megtekintve 7979 alkalommal
IMG_9216x.jpg
IMG_9216x.jpg (987.07 KiB) Megtekintve 7979 alkalommal

Re: Télálló kaktuszok

Elküldve: 2018.03.31. 17:13
Szerző: Ádám
IMG_8284x.jpg
IMG_8284x.jpg (929.24 KiB) Megtekintve 7980 alkalommal
IMG_8901x.jpg
IMG_8901x.jpg (962.28 KiB) Megtekintve 7980 alkalommal
IMG_8989x.jpg
IMG_8989x.jpg (988.93 KiB) Megtekintve 7980 alkalommal
IMG_9298x.jpg
IMG_9298x.jpg (608.95 KiB) Megtekintve 7980 alkalommal

Re: Télálló kaktuszok

Elküldve: 2018.03.31. 17:14
Szerző: Ádám
IMG_8408x.jpg
IMG_8408x.jpg (560.94 KiB) Megtekintve 7986 alkalommal

Re: Télálló kaktuszok

Elküldve: 2018.03.31. 17:29
Szerző: Ádám
IMG_0975x.jpg
IMG_0975x.jpg (915.78 KiB) Megtekintve 7989 alkalommal

Re: Télálló kaktuszok

Elküldve: 2018.03.31. 17:31
Szerző: Ádám
IMG_1057x.jpg
IMG_1057x.jpg (820.6 KiB) Megtekintve 7992 alkalommal

Re: Télálló kaktuszok

Elküldve: 2018.03.31. 17:36
Szerző: Ádám
Névtelen-3.jpg
Névtelen-3.jpg (714.5 KiB) Megtekintve 7992 alkalommal

Re: Télálló kaktuszok

Elküldve: 2018.03.31. 17:37
Szerző: Ádám
IMG_3643x.jpg
IMG_3643x.jpg (642.3 KiB) Megtekintve 7995 alkalommal

Re: Télálló kaktuszok

Elküldve: 2018.03.31. 17:39
Szerző: Ádám
IMG_9985x.jpg
IMG_9985x.jpg (903.55 KiB) Megtekintve 7996 alkalommal

Re: Télálló kaktuszok

Elküldve: 2018.03.31. 17:40
Szerző: Ádám
IMG_5378x.jpg
IMG_5378x.jpg (793.1 KiB) Megtekintve 7996 alkalommal

Re: Télálló kaktuszok

Elküldve: 2018.04.16. 04:55
Szerző: unartis
IMG_5378x.jpg
Jók ezek a közeli képek a tövisekről! 8-)

Re: Télálló kaktuszok

Elküldve: 2018.04.16. 05:30
Szerző: unartis
Kiélték a sóderes talaj erőforrásait a kőkerti növények az évek alatt.
Múlt héten elkezdtem a kaktuszkerti talajjavítási projektet, amelyet kisebb átépítéssel is egybefűztem.
Készülőben van néhány kerti út/tipegő is ami megkönnyíti a közlekedést a kertben.
A talajt homokos földkeverékkel javítottam, ami remélhetőleg több tápanyagot ad a kaktuszoknak és kísérő növényeiknek!
Kb. a kert 1/4 lett megcsinálva, sajnos az alapanyagok elfogytak, homokos föld beszerzés alatt! :)
20180411_181616.jpg
20180411_181616.jpg (125.44 KiB) Megtekintve 7910 alkalommal
20180411_181450.jpg
20180411_181450.jpg (122.43 KiB) Megtekintve 7910 alkalommal
20180411_181512.jpg
20180411_181512.jpg (101.27 KiB) Megtekintve 7910 alkalommal
20180411_181552.jpg
20180411_181552.jpg (128.16 KiB) Megtekintve 7910 alkalommal
20180411_181600.jpg
20180411_181600.jpg (130.14 KiB) Megtekintve 7910 alkalommal

Re: Télálló kaktuszok

Elküldve: 2018.04.20. 20:18
Szerző: kurdilaci
Kiélték a sóderes talaj erőforrásait a kőkerti növények az évek alatt.
Múlt héten elkezdtem a kaktuszkerti talajjavítási projektet, amelyet kisebb átépítéssel is egybefűztem.
Készülőben van néhány kerti út/tipegő is ami megkönnyíti a közlekedést a kertben.
A talajt homokos földkeverékkel javítottam, ami remélhetőleg több tápanyagot ad a kaktuszoknak és kísérő növényeiknek!
Kb. a kert 1/4 lett megcsinálva, sajnos az alapanyagok elfogytak, homokos föld beszerzés alatt! :)
20180411_181616.jpg
20180411_181450.jpg
20180411_181512.jpg
20180411_181552.jpg
20180411_181600.jpg
Nagy munkába fogtál Zoli, de látványos lesz az eredmény!

Re: Télálló kaktuszok

Elküldve: 2018.04.21. 10:27
Szerző: Boni

Lehet 8-) ,hogy még jobban élvezi az utat,mint magát a célt! ;)
"S az ember célja e küzdés maga."
;)

Re: Télálló kaktuszok

Elküldve: 2018.04.21. 19:17

Teljesen egyetértek Nelli. Az igazi kertészt nem is annyira a végeredmény, inkább a megvalósítás kihívása, öröme élteti.

Re: Télálló kaktuszok

Elküldve: 2018.04.21. 19:24
Szerző: Boni
Teljesen egyetértek Nelli. Az igazi kertészt nem is annyira a végeredmény, inkább a megvalósítás kihívása, öröme élteti.
:-)

Re: Télálló kaktuszok

Elküldve: 2018.04.22. 05:58
Szerző: unartis
Kiélték a sóderes talaj erőforrásait a kőkerti növények az évek alatt.
Múlt héten elkezdtem a kaktuszkerti talajjavítási projektet, amelyet kisebb átépítéssel is egybefűztem.
Készülőben van néhány kerti út/tipegő is ami megkönnyíti a közlekedést a kertben.
A talajt homokos földkeverékkel javítottam, ami remélhetőleg több tápanyagot ad a kaktuszoknak és kísérő növényeiknek!
Kb. a kert 1/4 lett megcsinálva, sajnos az alapanyagok elfogytak, homokos föld beszerzés alatt! :)
Nagy munkába fogtál Zoli, de látványos lesz az eredmény!
Nagy munkába, csak a végét nem látom :) , de az út az épül, van egy-két növény amit majd esős időben bolygatnék, így elhúzódhat a projekt Mahonia freemontii-t nem merem kiemelni addig, míg nem lesz csapadékosabb az idő.