imy írta:Boni írta:imy írta:Lajos, mindent egy lapra teszel? (mármint egy fenyőre??) Nekem 59 db volt összesen kiültetve, köztük 6 db ilyen nagyobbacska. Ez az egy nagyobb az egyetlen túlélő a 6 közül, nem friss ültetés.
Vannak fiatalabbak, kisebbek, amelyek saját csíráztatásúak és hibátlanul teleltek. Fiatal koruk ellenére. Persze közülük is hasonló volt a túlélési arány, nagyon sok odalett...De amelyek megmaradtak, azok reményre adnak okot a mandulafenyőkkel kapcsolatban.
Ezzel csak azt akartam mondani, hogy egy növényből és annak téltűréséből még nem sok következtetést lehet levonni. Ha az 59-ből mind kiment volna télen, akkor valószínűleg elgondolkodtam volna újabbak ültetésén én is.
....aztán ültettem volna újakat!![]()
Ezek is pótolva lesznek.
Csaba!
Szerinted csak genetika?
Vagy árnyékolva is volt a megmaradt csodaszép példány? ( téli nap,alacsonyabban jár)
Ezt te látod,a helyszínen,hogy milyen a fekvés.
Nem tudom mi lehet az oka, Nelli. Annyira nem értek a témához, hogy kijelenthetném: genetika. De biztosan köze van hozzá.
Mondhatnánk, hogy "szerencséje volt"... Ebben viszont biztos vagyok, hogy ilyen nem létezik. Mint ahogyan véletlen sem...![]()
Készítettem ma néhány képet a túlélőkről. Amint lesz időm, feltöltöm őket. Némi okfejtéssel (vagy inkább okoskodással) együtt.
A magvetésnél az utódok az elődök (akár dédszülő) jegyeit fogják viselni de nem mindenben. A legjobb példányok amelyek a mi szempontunkból jó fagytűrőek, bírják a téli napsugárzást. A Pinus pinea genetikailag ismeri az erős fagyokat de az élőhelyén manapság ez nem jellemző, viszont korábban néhány százezer vagy millió évvel ezelőtt lehetett olyan időjárás Európában amikor szükség volt a jó fagytűrére. Ezt a megmaradt növények nem felejtik el genetikailag továbbadják az utódoknak, így lehet, hogy megmaradnak nálunk is. Most hogy Csabinál maradtak példányok, azokat kéne tovább szaporítani, de már nem magvetéssel, hanem oltással. Ebben az esetben az utód egy az egyben a szülő génjeit örökli.