Oldal: 8 / 13

Re: Punica granatum (gránátalma)

Elküldve: 2017.06.30. 13:06
Szerző: palmaoazis
Peti,nagyon szép termés és gondolom maga a fa is.
Nálam is mindkét fa sérülés mentes,szépen hajtanak,virágoznak és hozzák a terméseket.
Az első hullám virágai úgy tűnik meddők voltak, mert most, a második hullámban sorra termékenyülnek meg a virágok. Ha jól számoltam, már 4 kis alma van.
Gratulálok. Ez gondolom ki van ültetve?

Re: Punica granatum (gránátalma)

Elküldve: 2017.06.30. 17:44
Szerző: Jani50
Peti,nagyon szép termés és gondolom maga a fa is.
Nálam is mindkét fa sérülés mentes,szépen hajtanak,virágoznak és hozzák a terméseket.
Az első hullám virágai úgy tűnik meddők voltak, mert most, a második hullámban sorra termékenyülnek meg a virágok. Ha jól számoltam, már 4 kis alma van.
Ez egy érdekes valami,mert az enyémnél hasonló áll fent.
Töménytelen virág az elején/edényesen is sok volt rajt/,most is van rajt csak már kb. fele és most kötnek.
Jelenleg a legnagyobb úgy diónyi nagyságú.

Re: Punica granatum (gránátalma)

Elküldve: 2017.06.30. 17:52
Szerző: Jani50
Szabi, a Tiéd ki van ültetve?
Nálam óriásit nőttek,már mint terjedelemre. Rengeteg oldal ágat hozott,aminek nagyon örülök.
Tudtommal ezeken lesz a következő évi termés.
Látszik rajt jól begyökeresedett és szereti a helyét,ezzel legalább meg vagyok elégedve.

Re: Punica granatum (gránátalma)

Elküldve: 2017.06.30. 20:37

Jani, nincsenek kiültetve . Jelenleg dézsa nélkül kb.130cm magas és 4cm vastag a törzse. Szép erőteljes növények.

Re: Punica granatum (gránátalma)

Elküldve: 2017.06.30. 20:40
Szerző: palmaoazis
5302017203943.jpg
5302017203943.jpg (290.19 KiB) Megtekintve 8909 alkalommal
Az utódok.

530201720394.jpg
530201720394.jpg (449.43 KiB) Megtekintve 8909 alkalommal
Amit janitól kaptam pár éve.

Re: Punica granatum (gránátalma)

Elküldve: 2017.07.02. 14:16
Szerző: Jani50
Mutató az idei termésből!
2017.07 02..jpg
2017.07 02..jpg (132.77 KiB) Megtekintve 8907 alkalommal
2017.nyár..jpg
2017.nyár..jpg (133.21 KiB) Megtekintve 8907 alkalommal

Re: Punica granatum (gránátalma)

Elküldve: 2017.07.02. 14:17
Szerző: Jani50
5302017203943.jpg
Az utódok.

530201720394.jpg
Amit janitól kaptam pár éve.
Köszi a képeket,szép egészséges példányok.

Re: Punica granatum (gránátalma)

Elküldve: 2017.07.04. 14:35
Szerző: lecsó
Mutató az idei termésből!
2017.07 02..jpg
2017.nyár..jpg
Kíváncsi leszek, hogy beérnek -e, illetve lesz-e ehető része. A törpe gránátalma és a díszgránát belseje mindig üres, illetve ehetetlen.

Re: Punica granatum (gránátalma)

Elküldve: 2017.07.04. 20:00
Szerző: Jani50
Mutató az idei termésből!
2017.07 02..jpg
2017.nyár..jpg
Kíváncsi leszek, hogy beérnek -e, illetve lesz-e ehető része. A törpe gránátalma és a díszgránát belseje mindig üres, illetve ehetetlen.

2016. nyarán kerültek kiültetésre itt a végleges helyükre.
Egy kicsit megviselte mindkettőt egyszer a szállítás,majd a kiültetés és kéthetente voltak locsolva.
Mind ezek ellenére hoztak termést,igaz nem voltak nagyok de ugyan olyan ízletesek mint korábban.
Ember....bízva-bízzál!

Re: Punica granatum (gránátalma)

Elküldve: 2017.08.15. 21:54
Szerző: Jani50
Teljes pompájában díszlik a fám,sokat nézegetem,nagyon tetszik. :lol:
2017.08.Gránátalma..jpg
2017.08.Gránátalma..jpg (208.88 KiB) Megtekintve 8801 alkalommal

Re: Punica granatum (gránátalma)

Elküldve: 2017.08.19. 21:02
Szerző: lecsó
Teljes pompájában díszlik a fám,sokat nézegetem,nagyon tetszik. :lol:
granade.jpg
granade.jpg (358.12 KiB) Megtekintve 8774 alkalommal
Szia Jani!

Nálam is érik már...
granade.jpg
granade.jpg (358.12 KiB) Megtekintve 8774 alkalommal

Re: Punica granatum (gránátalma)

Elküldve: 2017.08.19. 21:02
Szerző: lecsó
Nem tudom, a te képedet miért cserélte le az enyémre ?????

Re: Punica granatum (gránátalma)

Elküldve: 2017.08.20. 08:49
Szerző: Jani50
Nem tudom, a te képedet miért cserélte le az enyémre ?????
Nem gond a képcsere,nekem a Tiéd is tetszik. :)

Re: Punica granatum (gránátalma)

Elküldve: 2017.09.06. 21:23
Szerző: Jani50
Nem győzöm nézegetni,bocsánat a megosztás végett. :roll:
Termés 1..jpg
Termés 1..jpg (174.64 KiB) Megtekintve 8722 alkalommal
Termés 2..jpg
Termés 2..jpg (164.18 KiB) Megtekintve 8722 alkalommal
2017. 09.06..jpg
2017. 09.06..jpg (108.95 KiB) Megtekintve 8722 alkalommal

Re: Punica granatum (gránátalma)

Elküldve: 2017.09.07. 21:40
Szerző: kenand
Sziasztok!
Balatonon van nekem is 3 gránátalmám. Egy meglepetésre termő típus (virága egyszerűbb) Feleségemnek jobban tetszene a szebb virágú én meg jobban örülök, hogy terem :)
Minden takarás nélkül telelnek. 2x termett, kicsit savanykás és a gyümölcs mérete kisebb, mint a boltinak, de olyan mint a magyar narancs:
"kicsi is , savanyú is, de a miénk"
granatalma.JPG
granatalma.JPG (39.71 KiB) Megtekintve 8713 alkalommal

Re: Punica granatum (gránátalma)

Elküldve: 2017.09.08. 06:12
Szerző: Boni
Sziasztok!
Balatonon van nekem is 3 gránátalmám. Egy meglepetésre termő típus (virága egyszerűbb) Feleségemnek jobban tetszene a szebb virágú én meg jobban örülök, hogy terem :)
Minden takarás nélkül telelnek. 2x termett, kicsit savanykás és a gyümölcs mérete kisebb, mint a boltinak, de olyan mint a magyar narancs:
"kicsi is , savanyú is, de a miénk"
granatalma.JPG
Szia!
Üdv .a fórumon!
Hát vegyél neki egy telt virágút! :lol: Kapható belőle cirmos is ,vajszínű is! :idea:
Úgy vagyok a nálunk termesztett gránátalmával és a déligyümölcsökkel is, hogy nem várom el tőlük,hogy becsempésszék hozzánk hazájuk minden zamatát! ;) :)

Re: Punica granatum (gránátalma)

Elküldve: 2017.09.08. 06:13
Szerző: Boni
Nem tudom, a te képedet miért cserélte le az enyémre ?????
Nem gond a képcsere,nekem a Tiéd is tetszik. :)
:lol: :lol:

Re: Punica granatum (gránátalma)

Elküldve: 2017.09.09. 22:56
Szerző: Bis
Nem győzöm nézegetni,bocsánat a megosztás végett. :roll:
Termés 1..jpg
Termés 2..jpg
2017. 09.06..jpg

Na ne már, hogy bocsánatot kérj ilyen gyönyörű képek megosztásáért! Én meg ha kérhetem tőled, később is tegyél fel róla még képeket az ősz, na meg a tél folyamán. Meg aztán ha lehetek egy kicsit pimasz :oops: , akkor kérnék, vagy akár vennék is egy kis növényt erről a nagyobbik termésűből a későbbiek folyamán... :roll:

Re: Punica granatum (gránátalma)

Elküldve: 2017.09.10. 08:21

OK. Ha Te mondod minden rendben. :) ;)
Tavasszal amint lehetséges fogok szaporítani és adok belőle.

Re: Punica granatum (gránátalma)

Elküldve: 2017.09.18. 17:57
Szerző: Jani50
Első leszedett gyümölcs 2017-ben.
Még fent a fán! :)
Méretes.jpg
Méretes.jpg (1016.65 KiB) Megtekintve 8649 alkalommal
Már az asztalon. ;)
Részletek 2017.09 016.jpg
Részletek 2017.09 016.jpg (115.57 KiB) Megtekintve 8649 alkalommal
Részletek 2017.09 017.jpg
Részletek 2017.09 017.jpg (73.05 KiB) Megtekintve 8649 alkalommal