Oldal: 4 / 8

Re: Magnolia grandiflora (örökzöld liliomfa)

Elküldve: 2016.09.25. 09:02
Szerző: imy
A kép tegnap előtti, és a saját fámról készült. Valószínűleg ez lesz idén az utolsó virág rajta. Május közepétől így szeptember közepéig folyamatosan volt rajta virág. :D Nagyon örülök neki!! :D :D
A héten elmentem megnézni azt a kicsi magnóliát, amit tavaly november végén ültettem ki a Vadkerti tó melletti dzsindzsába. Vizenyős helyre került, olyannyira, hogy az ültetést követő néhány héten belül át kellett ültetnem egy néhány méterrel arrébb lévő, magasabb részre, mert addigra már tocsogott körülötte a víz. Az új helyén is mindössze 10-20 cm-rel került magasabbra. Alig találtam most meg a növényt, mert szinte teljesen benőtte a csalán és egyéb gazak. De életben van és hajtott is kb 10 cm-t tavaly óta. :D
Szándékosan ilyen mostoha körülmények közé ültettem, hogy lássuk mire megy vele. A késői ültetési időpont sem okozott neki problémát, mint ahogy a tocsogós föld sem a téli hidegben. A szárazságot már tudom egy ideje, hogy jól bírja. :D
magnolia grandiflora 160922.jpg
magnolia grandiflora 160922.jpg (327.23 KiB) Megtekintve 9626 alkalommal

Re: Magnolia grandiflora (örökzöld liliomfa)

Elküldve: 2016.09.25. 09:56
Szerző: imy
Örökzöld magnólia 2016.09.09.
magnolia grandiflora 160909.jpg
magnolia grandiflora
magnolia grandiflora 160909.jpg (329.56 KiB) Megtekintve 9630 alkalommal

Re: Magnolia grandiflora (örökzöld liliomfa)

Elküldve: 2016.09.25. 10:05
Szerző: Alpha
Köszönet a képekért, és a beszámolóért! :mrgreen:

Re: Magnolia grandiflora (örökzöld liliomfa)

Elküldve: 2016.12.18. 11:20
Szerző: Norbi74
Peti, Gergő! Ami Nálatok nem működött itt működik. A praktikeres grandiflora. Lassan eléri a két métert, idén legalább fél métert fejlődött. A levél fonákja is kezd barnulni. Fagytűrésben nem tudom mit tudhat, igaz elég védett helyen van.
DSC06480 (Medium).JPG
DSC06480 (Medium).JPG (133.66 KiB) Megtekintve 9503 alkalommal

Re: Magnolia grandiflora (örökzöld liliomfa)

Elküldve: 2016.12.18. 11:25
Szerző: lecsó
Peti, Gergő! Ami Nálatok nem működött itt működik. A praktikeres grandiflora. Lassan eléri a két métert, idén legalább fél métert fejlődött. A levél fonákja is kezd barnulni. Fagytűrésben nem tudom mit tudhat, igaz elég védett helyen van.
DSC06480 (Medium).JPG
Szia Norbi,

A fagytűréssel nem lesz gond. Viszont az enyém Májusban mindig rendesen felkopaszodott, mígnem valaki mondta, hogy nagyon nagy a vízigénye. Mióta rendszeresen locsolom, azóta nem hullik a levele.

Re: Magnolia grandiflora (örökzöld liliomfa)

Elküldve: 2016.12.18. 11:33

Most hogy mondod ezt a tünetet nálam is produkálta. Majd figyelek rá és ha száraz a tavasz öntözöm. Neked is ebből a szelekcióból van?

Re: Magnolia grandiflora (örökzöld liliomfa)

Elküldve: 2016.12.18. 11:36

Az enyém egy Oázisos " mentsetek meg történet". 3?5 000 ft-ért vettem 2 m magas volt. Megsajnáltam. Nem gondoltam vola, hogy megmarad.

Re: Magnolia grandiflora (örökzöld liliomfa)

Elküldve: 2016.12.18. 11:42
Szerző: lecsó
lőttem róla gyorsan egy képet
magnolia.jpg
magnolia.jpg (301.96 KiB) Megtekintve 9516 alkalommal

Re: Magnolia grandiflora (örökzöld liliomfa)

Elküldve: 2016.12.18. 11:45
Szerző: Norbi74
Az említett praktikeres emlékeim szerint egy ezres volt, és kb fél méter magas. Akkoriban kezdtem építeni a dunaharaszti kertet, gondoltam ennyit megér. A vidéki kertemben van egy ferrugiana 2011 óta az már találkozott -20 fokkal, sérülés nélkül vette, tavasszal telepítettem egy altát, amelyiknek keskenyebb a levele és oszloposan nő, illetve ültettem egy little gemet amelyi pedik nem lesz három méternél magasabb.

Re: Magnolia grandiflora (örökzöld liliomfa)

Elküldve: 2016.12.18. 11:57

Én 2010-ben ültettem, ezt a 2012-es képet találtam róla. Nem ismerem az alfajait, nem tudom milyen lehet. Sötét, barnás levelei vannak és a levélfonák sötétbarna.
magn2012.jpg
magn2012.jpg (256.9 KiB) Megtekintve 9522 alkalommal

Re: Magnolia grandiflora (örökzöld liliomfa)

Elküldve: 2016.12.18. 12:03
Szerző: Norbi74
Az Oázisban általában a gallisoniensis változatot szokták árulni.

Re: Magnolia grandiflora (örökzöld liliomfa)

Elküldve: 2016.12.19. 11:29
Szerző: Lajos
Én tavasszal mindenképp szeretnék ültetni egy DD Blanchardot. Jó lenne legalább 1,5-2 méteres példányt beszerezni.
Nem tudjátok honnan érdemes venni. Ősszel a Fitoland kertészetben érdeklődtem, de tavaszra csak a Little gemet ígérték biztosra.

Re: Magnolia grandiflora (örökzöld liliomfa)

Elküldve: 2016.12.20. 06:32
Szerző: Boni
Mi a különbség az egyes változatok között?
Hogy lehet őket beazonosítani? Az enyémnek egyáltalán nem barna a levélfonáka és csak simán Magnolia grandifloraként árulták.

Re: Magnolia grandiflora (örökzöld liliomfa)

Elküldve: 2016.12.20. 06:54
Szerző: Norbi74
Mi a különbség az egyes változatok között?
Hogy lehet őket beazonosítani? Az enyémnek egyáltalán nem barna a levélfonáka és csak simán Magnolia grandifloraként árulták.
A beazonosításuk igen nehézkes, egyes jegyeket már csak a kifejlett fák mutathatnak. Az eltérés ennél a fajnál, a habitus és méretben mutatkozik meg. Vannak eltérő levélformájú változatok mint az alta annak keskenyebb a levele. Alapból nagy termetű fa lesz belőle de a kertészeti változatok között vannak kisebb termetűek, vagy épen oszloposan növőek. a virág is eltérő lehet leginkább méreteiben eltérő vagy a virágzás idejében esetleg hosszában. Nekünk egyszerű kertészeknek nehéz megkülönböztetni őket.

Re: Magnolia grandiflora (örökzöld liliomfa)

Elküldve: 2016.12.20. 12:51
Szerző: Boni
Köszi,Norbi! ;) :)

Re: Magnolia grandiflora (örökzöld liliomfa)

Elküldve: 2016.12.20. 20:15
Szerző: Lajos
Mi a különbség az egyes változatok között?
Hogy lehet őket beazonosítani? Az enyémnek egyáltalán nem barna a levélfonáka és csak simán Magnolia grandifloraként árulták.
Nekem azért esett a választásom a DD Blanchardra mert azt olvastam róla, hogy a -28 fokot is bírja és a virágai is szép nagyok. Egyébként a Little gemről is azt találtam, hogy a nagy hideget is jól bírja.

Re: Magnolia grandiflora (örökzöld liliomfa)

Elküldve: 2016.12.20. 20:38

A little gem is jó fagytűréssel rendelkezik, az alta is az nekem a ferrugianam is kapott már -20 fokot ráadásul az ültetés évében kutya baja nem lett.

Re: Magnolia grandiflora (örökzöld liliomfa)

Elküldve: 2016.12.20. 22:19

Neked van Little gem? Milyen gyorsan nő?

Re: Magnolia grandiflora (örökzöld liliomfa)

Elküldve: 2016.12.21. 06:37
Szerző: Boni
Mi a különbség az egyes változatok között?
Hogy lehet őket beazonosítani? Az enyémnek egyáltalán nem barna a levélfonáka és csak simán Magnolia grandifloraként árulták.
Nekem azért esett a választásom a DD Blanchardra mert azt olvastam róla, hogy a -28 fokot is bírja és a virágai is szép nagyok. Egyébként a Little gemről is azt találtam, hogy a nagy hideget is jól bírja.
Köszi! ;)

Re: Magnolia grandiflora (örökzöld liliomfa)

Elküldve: 2016.12.21. 06:42
Szerző: Norbi74
Tavasszal ültettem nincs róla tapasztalatom. Törzsre van oltva így már 2 méteres és virágzott is, de mint minden növénynek ennek is kell pár év ameddig látványos fejlődésnek indul.