Az lett a nóta vége, hogy csak nekiállt stoppolni. Ez egy igen kellemes és mindkettőnk számára furcsa tapasztaláshoz vezetett ismét. Kb a harmadik autó megállt egy percen belül ahhoz képest, ahogy Laci kitette a kezét. Vizesen, szutykosan, hátizsákosan, szemlátomást külföldiek..., az erdőben,... esélyt sem adtam volna annak, hogy fölvesznek. Ha csak magamból indulok is ki...
(Ebből is látszik, hogy mennyire más ott az emberek gondolkodása, úgy általánosságban véve is.
)
Megállt egy nagyon szép, nagyon új Volvóval egy üzletember kinézetű férfi, megkérdezte, hová igyekszünk. Egyedül volt, mi ketten. A helyet (Shizhou) nem ismerte, mivel Taipeibe való volt, mint később kiderült, de megmutattuk neki a térképen, hogy merre. Természetesen elvitt, pedig mutatta útközben a kereszteződést, ahol egyébként el kellett volna fordulnia másik irányba. A végén nem fogadott el pénzt a fuvarért.
Ezt a "pénz" témát nem véletlenül említettem a végén (semmi sincs véletlen
).
Még fönt a hegyekben, mikor indultunk a szállásról reggel a Tefuye Historical Trail-t megnézni, szintén stoppolnunk kellett, mert 10 km-re volt tőlünk. Sok kisbusz járt az úton, amikkel a túrázókat, turistákat fuvarozzák, ha igényt tartanak rá. Ezek leginkább 9 személyes VW buszok voltak, nagyon újak, csilli-villik és belül is rendesen fölszerelve. Mondhatnám, hogy luxus kivitel. Meg is állt rögtön az első, föl is vett hármunkat. Üres volt a busz. Még akkor nem tudtuk, amit az előbb leírtam, hogy mik is ezek a buszok. Sam nagyon kedélyesen elbeszélgetett a sofőrrel útközben, majd mielőtt kiszálltunk volna, átnyújtott neki 300 ottani dollárt a fuvarért (fejenként egy százas). Az ugye, kb fejenként 1000 jó magyar Ft (100 Ft/km, ha így számoljuk). Aztán elmesélte nekünk, hogy ez itt így (is) szokás, hogy beszáll a stoppos az útiköltségbe, ha már voltak olyan szívesek, és elviszik. Pláne, ha ez egy kimondottan ilyen taxi féle busz. Baráti volt a tarifa szerintem. Nem húzott le minket a sofőr azért, mert messziről jött külföldiek vagyunk.
Visszafelé nem jártak már ezek a buszok, mivel késő volt. Ezt mondta a sofőrünk is reggel.
Sam megkérdezett autóval lévő embereket a parkolóban, hogy nem tudnának-e elvinni bennünket. Általában négyen-öten voltak 1-1 személyautóban, mi meg hárman. Hát nem, sajnos...
Míg az egyik férfi, akivel korábban az ösvényen is találkoztunk és tudta már, hogy magyarok vagyunk, azt mondta, hogy elvisz bennünket. Persze nem volt ennyire egyszerű a történet. Két barátjával volt, ezért is mondta ő is korábban, hogy sajnos nem férünk el. De mivel látta Sam többszöri sikertelen próbálkozását, megbeszélte a barátaival, hogy megvárják addig a parkolóban, míg ő elfuvaroz bennünket. És ő szólt nekünk, hogy megoldják. Oda-vissza 20 km, hegyi úton, 40 km/h-s átlaggal. Szóval tudhatták mindannyian, hogy nem tíz perc lesz...
Néhány méter után, hogy elindultunk és Sam, meg a sofőrünk beszélgettek, egyszerre csak fölemelte a hangját a fuvarosunk. Odanéztem, hogy mi lehet, mert ugye kínaiul nem értek. Mi hátul ültünk Lacival. Látom Sam kezében a pénzt, amit próbál átnyújtani most már másodjára a sofőrnek. Erre az beletaposott a fékben, szinte megállította az autót és kimondottan ingerülten és határozottan arra tett utalást (mondom, a szavakat nem értettük!) Samnek, hogy tegye el a pénzt. Ő gyorsan eltette, a sofőr gázt adott és haladtunk tovább. Néhány perc kínos csend után lassan ismét felengedett a hangulat.
Miután kiszálltunk és kérdeztük Samet, hogy mi volt ez, elmesélte, hogy pénzt akart adni a sofőrnek a fuvarért. Ő nem fogadta el, szépen visszautasította. Erre Sam azt hitte, hogy biztosan kevesli az összeget és többet akart adni neki. Ekkor taposott a fékbe az emberünk, és mondta Samnek, ha még egyszer megemlíti a pénzt, itt azonnal kitesz bennünket az autóból. Nagyon ingerült volt,tényleg.
Ugye, ez nem csak nekem furcsa??! Ha úgy meséli valaki, én sem hiszem el, hogy van ilyen. A fordítottját hamarabb el tudom képzelni nálunk.