...és mikor már csak karnyújtásnyira jártunk az út végétől, akkor már annyira tarthatatlan volt a hiszti, hogy visszafordultunk...
Tény, hogy elkezdett csöpörögni az eső és nagyon be volt borulva. Tény, hogy esteledett. De valszeg inkább az éhség volt az oka, hogy Laci kezdte elveszíteni a realitásérzékét és a tájékozódó képességét is egészen.
Hogy ő itt nem megy tovább, mert mindjárt elkezd esni az eső, és akkor mi lesz velünk! És különben is sötétedik is, és sötétben esélyünk sincs (??) kijutni az erdőből!...meg ilyenek... Volt még vagy másfél óránk sötétedésig. Az út vissza a faluba nem tartott egy órát sem. Az ösvényen kijutni az erdőből az aszfaltos útra nem volt egészen fél óra, mivel hozzánk közelebb is volt egy kijárata, mint ahonnan elindultunk. Egy szó, mint száz, nem néztük meg a kis falut az erdőben...Pedig ekkor az ösvény is kezdett már egészen vadregényes lenni. Meredek volt, kanyargós és úgy nézett ki az egész, amilyen réges-régen lehetett itt minden hasonló gyalogút két település között. Mondom, szerintem kb 500 métert kellett volna még mennünk.
Persze, hogy nem hitte el nekem a fél órát a kijáratig, hiszen ezt az alig 4 km-t több óra hossza alatt sikerült csak megtennünk. Úgy, hogy állandóan vitatkoztunk, hogy én miért rohanok úgy, hogy nem lehet semmit megnézni rendesen, és ő pedig miért nem képes legalább 10 lépést egyfolytában menni előre megállás nélkül.
Csak, hogy fényezzem magam egy kicsit: 26-27 perc alatt tényleg kint voltunk az aszfalton, nem rohanva, normális tempóban úgy, hogy én még megálltam egyszer kivit eszegetni, mert egy helyen le volt potyogva több gyümölcs is az ösvényre. És mivel vadon, erdőben még sosem ettem kivit, nem bírtam kihagyni az élményt.
Még valahol visszafele útról egy kép:
- IMG_3929.jpg (88.58 KiB) Megtekintve 6603 alkalommal