Sziasztok!
Azt hiszem, sikerült kinyírnom két Siam Rubyt is. Az egyiket az átültetéssel (tőtől kezd feketedni az áltörzse), a másikat pedig túl késői átültetéssel. Vérzik a szívem értük, mert nagyon tetszettek, ráadásul az egyik Ferié lett volna, úgyhogy tőle ezúton is bocsánatot kérek.
Zoli
Szia Zoli!
Ne bántson a dolog! Eddig is figyelemmel követtem a fejleményeket velük kapcsolatban, már a múltkor akartam írni, hogy nyugodtan tartsd meg magadnak a másikat, amikor írtad, hogy az egyiknek lekonyultak a levelei és megdőlt. Nem lett volna fer tőlem, ha elhoztam volna a nekem szántat, neked meg nem maradt volna, hisz neked köszönhetem, hogy rendeltél a számomra is.
Majd tavasszal újból rendelünk, ha lesz elég érdeklődő, azok talán a nyár folyamán jobban megerősödnek és nagyobb eséllyel indulnak neki a télnek.