A kertészkedés, nem a türelmetlen Emberek sportja!Ha jól értem, tavaly ültetted ki és addig cserepes volt. Én mindenféleképp adnék még neki legalább 2-3 évet, hogy jól begyökeresedjen, megszokja az új környezetét és csak utánna döntenék arról, hogy maradjon-e...Nem szép szegény. Sajnálok élő növényt kidobni, de ez akármilyen szögből nézem nem egy szép látvány. Van termosztát benne, nem kapott mínuszt, tavaly se. Bíztam, hogy hoz elég új levelet, hogy levághassam a nyurgult cserepeseket, de csak kettőt hozott és a takarásban azok végei is megszáradtak, így azok se szépek... Kíváncsi leszek idén mit produkál. Törzse egyébkènt szép ezzel a rácsosra vágott levélnyelekkel.

Jól írja DonBis, hagyni kell neki idő, jó sokat, hogy be tudjon gyökeresedni. Kicsit meleg-igényesebb, mint a S. minor, szerintem. Ahogy lent írtam, víz igényét is, lassan pótolnod kell (a hóolvadásból származó kezdetnek nem lesz rossz). Ültettünk át begyökeresedett S. minort 2 kollégával (Norbi és Peti), a következő évben "árnyéka volt önmagának". Kellett pár év, mire marára talált. Neked cserépből került a szabadföldbe, ami sokkal jobb lehet a gyökerek szempontjából (nem sérültek annyira). Mindez csak akkor igaz, ha abban is növekedett. Sok esetben szabadföldben nevelnek pálmákat majd azokat cserepezik be, a könnyebb mozgathatóság érdekében.
Egy szó, mint száz, türelem. Azt már tudjuk, hogy a Sabal-ok eltűrik a gyökérzet sérülését, helyre is tudnak állni. Egyetlen dologra van szükségük. A Te türelmedre.
...
Sajnálatos módon, többen is beleszaladtak olyan kereskedőtől származó növénybe, amely, már az eladás pillanatában is halálra volt ítélve. De, ezek Magyarországon történtek (itt sajnos több is), illetve egy ír és egy holland kereskedő okozott problémát. Remélhetően, a Nálatok érvényben lévő törvények és azok betartási szokásai miatt, nem volt probléma!
